Bemutatkozás
Szeretettel köszöntjük a népzene kedvelőit
A Boglya Népzenei Együttes bemutatása
Az 25 éves együttes 1984-ben alakult Szombathelyen, tanárképző főiskolásokból. Alakulása óta folyamatosan működik a helyi MMIK-ban. Vezetője: Földesi Jánosné. Célja a magyar népzene hagyományhű elsajátítása és eljuttatása a közönséghez.
Díjak: 1987 aug. 20. Miniszteri Dicséret, Földesi Jánosné eredményes kulturális munkájáért.
Kiváló Művészeti Együttes és a Népművészet Ifjú Mestere 1996.
Kiss Gyula díj, 2006
Megyei Közgyűlés elismerő oklevele 2009.
Szakmai munka: a három megye Vas, Zala, Győr- Moson- Sopron valamennyi jelentős táncegyüttesével dolgoztunk együtt, jelenleg állandó kísérői vagyunk az Ungaresca és a Gencsapáti Hagyományőrző táncegyütteseknek.
Koncerteket és táncházakat tartunk folyamatosan a megyénkben és az országban. Önálló kiadványaink 1995 Túl a vízen c. kazetta, Bognár Szilviának, aki nemrégiben az év énekesnője lett, első stúdiómunkája velünk.
2003 Burgenlandi magyar népzene 1. CD
2004 „Míg a pendely lánggal ég...” CD
2005 Burgenlandi magyar népzene 2.
2010 „ Le van a szívem láncolva…”
A kiadványokon kívül számtalan rádió és tv felvételünk van, pl. 1992-ben közel egyórányi anyagot archiváltak tőlünk. Népzenei versenyeken mindig díjazottak voltunk.
Gyűjtések: 1992 óta folyamatosan járjuk a magyar nyelvterületet. A széki Posta Márton meghívása volt 1992-ben a legnagyobb siker, amikor a táncház mozgalom bölcsőjében tarthattuk a Zsuzsanna napi „emberes” bált. Gyűjtéseink: Szék, Méra, Kispetri, Magyarszovát, Magyarpalatka, Magyarbece, Péterfalva, Szászcsávás, Magyarborzás, Mezőkölpény, Szilágyság, Nagykunság, Vép, Sorokpolány, Torony, Szany, Burgenland.
16 éve minden nyáron népzenei tábort rendezünk, ahová adatközlők is érkeznek és ők is tanítják a régió fiataljait.
Népzeneoktatás: 1997.be beindítottuk a Bartók Béla Zeneiskolában a népzene tanszakot, ami jelenleg is 27 fővel működik. Ide helyi tantervet készítettünk. Tanítványaink számos országos és nemzetközi népzenei verseny győztesei, vagy díjazottjai. Legutóbbi díjuk, Ráspoly Zenekar, Országos Népzenei verseny Gödöllő. 1 helyezés, mezőszopori és küküllőmenti muzsikával.
2011 szeptember 1-től beindítottuk a középfokú népzeneoktatást a Nyugat –Dunántúlon ,a Művészeti Szakközépiskolában.
Könyvünk: „Kivilágos kivirradtig”... Burgenlandi magyar népzenei tankönyv és dallamgyűjtemény/Földesi János, Földesi Jánosné, Somogyi Attila Tibor/Burgenlandi Magyarok Népfőiskolája, 2008
|
Földesi Jánosné
|
hegedű
|
|
Németh Gyula
|
kontra, brácsa
|
|
Vajda András
|
cimbalom, hegedű, dob
|
|
Pusztainé Sebõk Lívia
|
ének, citera
|
|
Földesi János
|
bőgő, cselló, ütőgardon, ének
|


Népzenei versenyek:
|
1988 - Lajtha László Országos Népzenei Verseny - Lajtháné különdíja
|
|
1989 - Bonyhád, országos 2. helyezés
|
|
1990 - Magyar Televízió versenyén elődöntő
|
Felvételek:
|
1991 - A Magyar Rádió 22-es stúdiójában 60 perc archivált anyag.
|
|
Táncháztalálkozó lemezekre feljutott a zenekar: 1993 - magyarszováti; 1997 - vasi; 1998 - kalotaszegi; 1999 - magyarbecei anyaggal
|
|
Új Élõ Népzene 1, 2, 3 lemezeken küküllőmenti, mezőmadarasi és széki anyaggal hallható.
|
|
1995 - Túl a vízen címmel önálló kazetta megjelenése.
|
|
1999 - Boglya 15 év CD.
|
|
1999 - Boglya koncert CD
|
|
2000-ben és 2001-ben Vas-megyében születtem CD
|
|
2002 - Burgenlandi magyar népzene CD
|
|
2004 - 20 év a magyar táncházban - Míga pendely lánggal ég CD
|
|
2005 - Burgenlandi magyar népzene 2 CD
|
Elért címek:
|
1987 - Miniszteri dícsérő oklevél, Baa Rozália (szocialista kultúráért).
|
|
1994 - Kiváló Művészeti Együttes
|
|
1995 - Népművészet Ifjú Mestere cím
|
Bemutatkozás

